Metz

Na mert az úgy volt kérem, hogy amikor az a hatalmas csoport megpróbálta átverekedni magát a Beginázs macskakövein és miközben mindenki a régi épületeket nézte, meg a sok szentet, akik festett cserépből készítve álltak az ajtók feletti apró mélyedésekben, szóval akkor a csoportból sokan hasra estek a töredezett út miatt, és amikor már sorra dőltek ki minden irányba mint jégesőben a muskátli szálak, zuhantukban nem is saját épségüket védték, hanem kezükben a fényképezőgépüket magasra tartva óvták a drága eszközt. Aztán máskor a nyitott ajtón egész a konyhába jöttek ahol mások ebédeltek és ők azt hitték, hogy mi is a díszlet részei vagyunk ezért körbeálltak minket és lefényképezték, ahogy a tésztáról lecsurgatom a vizet, a székeket arrébb tolták, hogy jobban körülállhassák a hosszú asztalt, aminek a végében ott ebédelt az orvostanhallgató, az ajtó előtt alig fértek el a bringától amit aztán ingatag kilengésekkel hol jobbra hol balra taszítottak. Megnéztem cipőjüket, a magas sarkak kitörve, elgörbülve fityegtek csak ép egy kis bőr tartotta még a csonkjukat és ők csak úgy tudtak lépkedni ezekben a sérült lábbelikben, mint az arenbergi bántott lábú kacsák, akik pihentetés céljából egyik lábukat mindig maguk alá húzva fejüket lesunyítva álltak a hideg szélben ami alábújt megbontott tollruhájuknak, és attól megremegtek. Aztán mi felmentünk és megettük az almás rétest szemben az ablakkal, hogy a monitort hátulról megvilágított lemenő nap elhomályosította a filmet és sorban álltam fel új szeletért ujjamat összeragasztotta a porcukor mint kint aztán az esőáztatta út két oldalán bóbiskoló fűzfa összetapadt leveleit a szél megfújva reszketve siettünk haza a cipőm sarka beázva cuppogott.